Az erkölcs
- az istenek vagy az evolúció adománya?
Népszabadság - 2002. február 16.

"Elég volt" - írta egy amerikai olvasó a Wall Street Journal levelezési rovatában az egész országot megrázó, arkansasi iskolai mészárlás után, amelyben két iskolás nyolc társukat lőtte le. - "Tudom, hogy alkotmányunk biztosítja a szólásszabadságot, politikai rendszerünk a gondolatszabadságon nyugszik, kultúránk alapja az állampolgárok szabad önmegvalósítása. Képtelen vagyok azonban azzal az állandó félelemmel élni, hogy valaki, aki az életet összetéveszti a videojátékkal, legyilkolja szeretteimet, csak azért, mert nem tartja vissza az a gondolat, hogy bűnt követ el, és nem rettenti el a félelem, hogy ezért halála után örökké bűnhődnie kell. Ezért mondom - állítsuk vissza a vallás hatalmát." Ez a vélemény - tükrözve sokak nézetét - abból a nyilvánvalónak tűnő feltételezésből indul ki, hogy a vallás erkölcsösebbé teszi az embereket.

Az erkölcs vitathatatlanul az "emberi lényeg" egyik, ha nem a legfontosabb eleme. Megjelenését gyakran Istennek tulajdonítják. Úgy gondolják, hogy az erkölcs parancsait maga Isten táplálta belénk. Előírta számunkra, mit szabad és mit nem, tudomásunkra hozta, miért jár jutalom, és mi érdemel büntetést. Képviselői pedig folyamatosan emlékeztetnek rá: mindenért, amit elkövetünk, sőt azért is, amit elmulasztottunk, egyszer felelni kell. Ő pedig ítél majd, attól függően, hogy betartottuk-e vagy áthágtuk-e parancsolatait. Mások úgy gondolják, hogy az erkölcs az ember alkotása. Megjelenését egy végső soron véletlenszerűen bekövetkező genetikai mutáció eredményének tulajdonítják. Az agytérfogat, a szájberendezkedés, az agy belső szerkezete úgy módosult, amely lehetővé tette, hogy a majomszerű előember a mai "homo sapiens"-szé váljon. A genetikai tökéletesedés előidézte "értelmi és érzelmi kapacitásnövekedés" váltotta ki az erkölcsnek - és más "emberi minőségnek", az eszközkészítési ügyességnek, az újítóképességnek, a racionális gondolkodásnak, a művészeteknek - a kifejlődését.

Egyre több adat utal azonban arra, hogy az erkölcs az evolúció terméke. Főemlősök közösségeiben világosan kirajzolódnak az "előerkölcs", az előpolitika", az "előgondolkodás" körvonalai. "Ha Jane rosszkedvű - meséli M. Temerlin amerikai pszichológus Frans De Waal nemrég megjelent, Jótermészetűek című könyvében -, Lucy ezt azonnal észreveszi, s igyekszik őt úgy megvigasztalni, hogy átkarolja, és csókolgatni kezdi. Amikor én vagyok a rossz hangulat oka, mert mondjuk veszekszünk valamin, akkor Lucy megpróbál szétválasztani bennünket, vagy igyekszik elterelni a figyelmemet, hogy ezzel enyhítse Jane rosszkedvét. Amikor Jane rosszul lett, és hányt, Lucy igen zaklatottá vált, berohant a fürdőszobába, mellé állt, s csókokkal próbálta megnyugtatni... Amikor Jane betegen feküdt az ágyban, Lucy féltő gondoskodással vette körül, ételt hozott neki, megosztotta vele saját táplálékát..." E történetben első pillantásra semmi meglepő nincs. Valami ilyesmit várunk el egy átlagos családban felnövő erkölcsös emberi lénytől. De Lucy egy csimpánz, és emberi léptékek szerint megértő viselkedése elgondolkoztató.

Kísérleteiben De Waal az együttérzés, a társadalmi rend, a bűntudat, a kölcsönösség, a javak megosztása, az ünneplés, az igazságszolgáltatás, a békekötés vagy a közösségi törődés megnyilvánulásait követte nyomon az állatoknál. Sok száz megfigyelés statisztikai feldolgozása segítségével bizonyítja, hogy e hagyományosan emberinek tekintett vonások megjelennek az emberszabásúak közösségeiben. A legtöbben úgy vélekednek, hogy a hátrányos helyzetűeket - még az ember esetében is - csupán a fejlettebb társadalmakban illeti meg a különleges bánásmód. Példák sora bizonyítja a csimpánzok esetében a fogyatékosokra irányuló kiemelt figyelmet, elnéző bánásmódot, a táplálkozás megkönnyítését és főként a megkülönböztetett gondoskodást. A nagy családi ebédeken jól megfigyelhető a társadalmi elismertséget pontosan tükröző, szertartásos kínálási sorrend. Talán hihetetlen, de egy csimpánzközösség is a kialakult szociális hierarchia szerint - "az alfa hím és nőstényei előbb" -, tekintettel a domináns hím "politikai érdekeire" - "szövetségépítés és kibékítés" -, ügyelve a "szociális" szempontokra - előbb a gyermeknek és a "fogyatékosoknak" - osztja el a táplálékot.

Egy érdekes kísérletben a társadalmi szabályok taníthatóságát tesztelték a kutatók. A majmok számottevően különböznek békülékenységre való hajlamuk tekintetében. A kérdés az volt: vajon a csonka farkú makákók szelídsége, átragad-e a jóval agresszívebb rhesusokra? Képesek-e egymástól eltanulni és átvenni a közösségi "együttélés és erkölcs" szabályait a különböző állatok? A kísérletekhez egy kevert csoportot állítottak össze. Az agresszívebb rhesusmajmok kezdetben provokálni akarták a nagyobb termetű, de szelídebb makákókat, ám azok ügyet sem vetettek rájuk. "A rhesusok számára - írja a szerző - valószínűleg ez volt az első találkozás olyan domináns egyedekkel, akik nem érezték szükségesnek, hogy pozíciójukat kihangsúlyozzák." A kísérlet során a kezdetben élesen elkülönülő csoportok lassan megtanultak együtt élni, és - bár az enyhébb agresszió mindennapos volt - a barátságos érintkezés és a játék vált az állatok fő tevékenységévé. A rhesusok a makákókkal töltött hónapok során fokozatosan sokkal inkább készek lettek a békülésre, mint korábban voltak, és ami talán a legfontosabb, ezt a tulajdonságukat a csoport szétválasztása után is megőrizték.

Ha elfogadjuk Arisztotelész meghatározását, miszerint az ember "zoon politikon", akkor a csimpánz kétségkívül "ember", hiszen közösségi viselkedésében egyértelműen kiolvashatók a "politikai" viselkedés jelei. E viselkedés spektruma a domináns hím elleni szövetkezéstől, a feljebbvalónak való rituális behódoláson keresztül a kapcsolatépítés és a béketeremtés bonyolult módozataiig terjed. Az emberszabású majmok közösségeiben nem csupán metaforaként használhatók az emberi társadalom jellemzésére használt fogalmak: az együttérzés, az empátia, a segítőkészség, a szándékos megtévesztés, a társadalmi struktúra kialakítása, az elvárt viselkedés kikényszerítése, a hatalmi struktúra megváltoztatására szervezett akciók, vagy éppen a béketeremtés.

Ha azonban az erkölcs kialakulását az evolúció magyarázza, indokolt a kérdés: vajon az isteni eredetre való hivatkozás segít-e humánusabbá tenni a társadalmat? Részben ez az üzenete a katolikus egyház óriásplakátjának, amely egy kenyerét kettétörő és valaki másnak átengedő kisgyermeket ábrázolt. A plakát felirata megszívlelendő: "Jót tenni, jó". A háttér elmosódott rajza talán az irgalmas szamaritánusról szóló mesét idézi. A példabeszéd szerint egy Jerikóba tartó utazót banditák kifosztottak, és megvertek. Egy pap látta a földön heverő szerencsétlent, de részvétlenül továbbment. Az arra járó szamaritánus polgárnak azonban megesett a szíve az emberen. Elvitte egy fogadóba, és még pénzt is hagyott ott, hogy gondozzák. Ennek a vallási példázatnak is az az üzenete, hogy nem az egyházhoz való tartozás a fontos. Attól, hogy valaki vallásos, még lehet rideg, közömbös, és születhet jó cselekedet az egyházon kívül is.

Megbizonyosodhatunk-e arról, hogy az irgalmas szamaritánus története és az egyház tanítása együttesen jólelkűségre készteti az embereket? A Princetoni Egyetem kutatói egy kísérletben a teológiai szeminárium hallgatóit véletlenszerűen két csoportba osztották. Az egyik csoportnak az irgalmas szamaritánusról, a másiknak az egyetem elvégzése utáni elhelyezkedési lehetőségekről kellett előadást tartani. Mindenki az előadás színhelyétől távoli szobában készült a felszólalásra. Ezt követően mindkét csoportot arról informálták, hogy késésben vannak, ezért siessenek az előadás színhelyére. Félúton, egy - a kísérletbe beavatott - egyetemista feküdt a földön, láthatólag segítségre várva. A kísérletek tanulsága szerint a többség segélynyújtás nélkül továbbment. Vagyis viselkedésüket sem a könyörületességet sugalló téma, sem a hallgatók teológiai háttere nem befolyásolta, csupán a tény, hogy késésben voltak.

Az erkölcs és a vallásos hit tehát nem feltétlenül járnak kéz a kézben. Ezt látszik alátámasztani egy másik kísérlet is, amelyben pszichológusok azt vizsgálták, hogyan vélekednek vallási környezetből - ortodox zsidó és amish családból származó gyermekek - az együttélés társadalmi szabályairól és vallásuk parancsairól. Kiderült, hogy a gyermekek elfogadják a másik csoportnak a saját vallási szokásaikkal ellentétes imádkozási és étkezési szabályait. Ugyanakkor elítélik az olyan tetteket, amelyeket a vallásuk nem utal az isteni eredetű szabályok közé - mondjuk a rágalmazás -, de ők maguk az emberi együttélés alapvető normáinak tekintenek. A gyermekek tehát világosan különbséget tesznek az együttélést lehetővé tevő ember alkotta szabályok és a vallásuk által szentesített parancsolatok között. Az előbbieket a vallási elvektől függetlenül betartandónak tekintik, míg az utóbbiakat illetően - miközben maguk betartják - tudomásul veszik, hogy más közösségek más hagyományokat írnak elő.

A vallás sokakat valóban erkölcsösebbé tehet. Kit a súlyos büntetés fenyegetése tart kordában, ki elfogadja az isteni erkölcs kívánatos voltát. Sokakat viszont a vallási elvek nem befolyásolnak. Ők inkább a törvények szigorától tartanak, vagy - Kant kategorikus imperatívuszát követve - belátják, hogy az irgalmas cselekedet és a megértés kellemesebb társadalmi környezetet teremt.

Vannak azonban olyanok is, akiket a vallás egyáltalán nem tart vissza a bűnös cselekedetektől. Vallási elvakultság magyarázza, hogy hívő keresztények törnek abortuszt végző orvosok életére, fanatikus hindu ölte meg Gandhit, és zsidó fundamentalista lőtte le a megbékélésre törekvő Rabint. S egy egészen közeli példa: vallásukra hivatkoztak, és az általuk értelmezett isteni kinyilatkoztatás eszközei kívántak lenni a szeptember 11-i terrortámadás tettesei.

Mindennek tükrében komoly előnyei vannak az "ember alkotta erkölcs" modelljének az Isten alkotta erkölccsel szemben. Ha mi alkotjuk, akkor mi magunk vagyunk felelősek érte. Amikor kialakítjuk, nem Istennel, hanem társainkkal kötünk alkut, nem Isten akaratára, hanem az emberek érdekeire kell tekintettel lenni. A büntetést is mi szabjuk ki, és mi is hajtjuk vagy nem hajtjuk végre. Erkölcsünk attól élő, hogy közösen formáljuk, és közösen is tartatjuk be. Ha kényszerzubbonynak érezzük valamely szabályt, szabadon újra is alkothatjuk. Az élet konfliktusaira tekintettel szabhatunk keményebb korlátokat, vagy ellenkezőleg, bízva egymásban, tágíthatjuk a határokat. Ezért van, hogy sokan semmi pénzért nem adnák ki a kezükből a közösségi játékszabályok formálásának lehetőségét. Nem szívesen engednék át Istennek, hogy megszabja az emberi együttélés szabályait. Ám a konkrét szabályok formálásában bármikor, bármiben, bárkivel készek megkötni az együttéléshez szükséges kompromisszumokat.